Egy hétfői történet

Fehér éjszakák váltották a végtelen hosszúnak tűnő nappalokat. Napok óta elkerülte az álom. Elviselhetetlen szúnyoginvázió tombolt a környéken, lehetetlen volt akár egy percre is résnyire kinyitni a szedett-vedett deszkákkal betáblázott egyetlen ablakot. Két ócska ventilátor kavarta a forró levegőt, az elhagyott és azóta kifosztott laktanya emlékei – elpusztíthatatlan szovjet technika. Idejét sem tudta, hogy mikor volt szükség rájuk utoljára, évtizedekkel korábban a motorok miatt rakta el, hátha jók lesznek még valamire. Hasonló rekkenő forróságot emberemlékezet óta nem láttak fenn a sarkkörön. Az öregek babonaságokat sustorogtak a Gonosz eljöveteléről, ahogy a hírek szerint a távolban lángoló erdők füstjében egyre csak pusztult az a kevéske termés,  és a melegedő folyókból sorra tűntek el a halak. Verejtékben úszva fordult át a másik oldalára, a matrac rugóinak nyikorgása elnyújtott tompa sikolyokként visszhangzott ahogy a néhány korty enyhülés után nyújtózkodott. Nincs már messze az este és egy pár foknyi lehűlés. Addig talán a vodka is segíteni fog.  

A forró hétvégét hétfőtől hőségben gazdag hét követheti, de megnyugodhat mindenki, még mindig jobban jártunk, mint megint mások a hőségrekordokat döntögető távoli Szibériában.

A címlapfotót Olga Burtszeva készítette 2020. június 21-én, egy nappal a 38 fokos, az ott mért valahavolt legmagasabb hőmérséklet után következő napon délelőtt 11 órakor, Szibéria Verkojanszk nevű városában.

“Verkojanszk szibériai városban a hévmérő ismételten —55°-ra szállott alá. E hely tehát még hidegebb, mint a hírhedt Irkutsk” – Fővárosi Lapok 1886. március

Do NOT follow this link or you will be banned from the site!
%d bloggers like this: