Csőmozi #43: Az orgona újra száguld – Dr. Phibes rises again

Az őrült nagyság art deco horrorszíndarabban parodizál.

Vincent Price, az amerikai horror vicces nagybácsija (akinek egy-egy furcsa rándulása után a családi ebédnél azért nem néznénk be a sufnijába) színpadi színészként kezdte, nem is akárhol, Orson Welles Mercury Theatre-ében a háború előtt. A siker a ’60-es években, Roger Corman Poe-adaptációival talált rá, addig többek közt játszotta magát Simon Templárt az Angyal hangjaként a rádióban és a fáraót a Tízparancsolatból. Intézményesülése után, miután ha lugosi bélai mértékben nem is, de neve eggyé vált több ikonikus rémmel, először 1971-ben téphette le láncait a cserélhető arcú őrült doktor bőrében.

Szó szerint, mert a förtelmes Dr. Phibes első részében az alvilág eszelős orvosa elveszti az arcát, onnan Bőrpofához és az opera fantomjához hasonlóan kénytelen működni. A föld alá kényszerített tehetséget a siker hatására visszatapsolták a producerek, egy évre rá már ki is mászhatott deluxe kémlabor-sírkomplexumából, természetesen bosszút állni.

Hogy miért is, valójában mindegy. Névleg imádott felesége feltámasztásának titkát keresi Egyiptomban, és ha már arra jár, konveniens módon kivégez néhány régi púpot a hátáról, valamint bamba sidekickjeiket, ám a józan szemlélő számára az első pillanattól egyértelmű, kizárólag azért, mert imád pózokat vágni, beszédet tartani, és mindene a stílus meg a szecesszió. A feledhetetlen szerelmemért elmennydörgött prózaáriák azért is kétségbe vonhatók, mert a doktor indulás előtt másodpéldánynak kiolvasztja a bájos Vulnaviát, múzsának a lakberendező projektekhez és orgonakoncertekhez.

A viktoriánus-századfordulós, igazából kortalan úri-gyarmati rémábrándvilágban brit uraságok és hölgyek, flapperek és Mucha-modellek, meg fogalmatlan nyomozók fordulnak elő, de ők úgysem soká. A szanaszéjjel stilizált jelenetek mintha fókuszpontjuk, a címszereplő agyából röppentek volna ki, és csak érte léteznének a sivatagi sátor skorpiós halálcsapdájától az elegáns ebédig a dombtetőn, ahol Vulnavia kalapban, eltartott kisujjal falatoz, partnere pedig mosolyogva kaparja ki a halszálkát a nyakába épített szájszerv-protézisből. Rohadt jól néznek ki, és Dr. Phibes filmjében mi számítson még? Ahhoz képest, hogy mekkora híre van a deviánsok körében (a Misfits számot írt róla, és neveztek el utána zenekart), meg főleg ahhoz, hogy vígjátékként van eladva, a mű nem túl vicces, viszont tartalmaz pár meglepően szadista és hosszan végigélvezkedett kivégzési szeánszt, hírneve valószínűleg ennek, és furcsa elemelt légkörének köszönhető.

Do NOT follow this link or you will be banned from the site!